Ez a kaktusz figyelemreméltó hírnevet szerzett az utóbbi öt évben a számos beszámoló után, hogy hallucinogén, meszkalint tartalmaz és kaktuszkereskedésekben könnyen beszerezhető. Ez a botanikailag Trichocereus pachanoi néven ismert kaktusz az Andok perui és equadori részén él. Nem úgy, mint a kis peyot kaktusz, a San Pedro nagy és többágú. A természetes környezetében gyakran 3-5 méter magasra is megnő. A meszkalin tartalma kisebb, mint a peyoté (0,3-1,2 %), de a nagy mérete és gyors növekedése miatt jobb meszkalin forrást nyújt, mint a peyot. Egy növény könnyen adhat több mint fél kiló tiszta meszkalint extraktáláskor. A San Pedro szintén tartalmaz tiramint, hordenint, 3-metoxitiramint, anhalaninint, anhalonidint, 3,4-dimetoxifenetilamint, 3,4-dimetoxi-4-hidroxi-B-fenetilamint és 3,5-dimetoxi-4-hidroxi-B-fenetilamint. Ezek közül néhány ismert szimpatomimetikus, másoknak nincs semmilyen látható hatása egyedül fogyasztva. Lehetséges azonban, hogy a meszkalinnal és más aktív összetevőkkel kombinációban szinergetikus, kölcsönösen erősítő hatásuk van egymásra, és finoman módosítják az élmény milyenségét. Az is lehetséges, hogy a növényben található bármelyik vegyület, ami enyhe MAO-gátlóként működik, sebezhetővé teszi a használót a fent említett aminok számára, amiket egyébként a szervezet azelőtt lebontana, mielőtt bármi hatásuk lenne.
A San Pedro hatása sok szempontból kellemesebb, mint a peyoté. Kezdjük azzal, hogy az íze csupán enyhén keserű, és a kezdeti hányinger előfordulásának kisebb az esélye. Amikor a teljes pszichotróp élményre kerül a sor, az kevésbé lehengerlő, békésebb, és közel sem annyira fizikai, mint a peyotnál.
A San Pedro frissen, vagy szárítva is fogyasztható a peyotnál leírt bármelyik módszer szerint. Az USA-ban árult peyot hajtások általában 1m hosszúak és 10 cm átmérőjűek. Egy 10-20 cm hosszú darab általában meghozza a kívánt hatást. A héját és a tüskéket el kell távolítani. A héjhoz közeli zöld szövet nagy koncentrációban tartalmaz meszkalint. Néhány ember addig rágja a héjat, amíg minden levet ki nem facsar belőle. Ha ezt nem akarjuk megtenni, a héjat több óráig kell vízben főzni, hogy hatásos teát kapjunk. A kaktusz fás magját nem lehet megenni. Úgy szokták körberágni, mint a kukoricát. A magnak nincs magas alkaloida tartalma, de ha azt a kicsit is ki akarjuk nyerni, akkor össze kell törni és vízben forralni, mint a kaktusz héját.
A kaktusz megszárításához azt 1cm vastag karikákra (valójában csillagokra) kell vágni, és alaposan megszárítani a napon vagy 120 oC-os sütőben. A tüskéket vagy szárítás, vagy rágás előtt kell eltávolítani. Óvatosan kell bánni a fás maggal is a szálkák miatt!
Ha teát készítenek a San Pedroból, akkor azt vagy felszeletelik, vagy összezúzzák előtte.
A San Pedro egy szívós kaktusz és egész jól bírja a hideg klímát. A tengerszinttől 2700m-es magasságig megtalálható az Andokban, ahol leggyakrabban nyugati lejtőkön található. A talaj ebben a térségben nagyon gazdag humuszban és különböző ásványi anyagokban. Ez segíti a meszkalin és más alkaloidák termelését.
Sok olyan kaktusz van, ami nagyon hasonlít a San Pedrora, és előfordult, hogy még képzett botanikusok is összetévesztették vele. 1960-ban, amikor Turner és Heyman felfedezte, hogy a San Pedro meszkalint tartalmaz, tévesen Opunita cylindtica néven azonosították a növényt. Néhány más dél-amerikai Trichocereus faj is tartalmaz meszkalint a kapcsolódó alkaloidákkal. Ezek közé tartozik: T. bridgesii, T. macrogonus, T. terscheckii, T. werdermannianus.
Bizonyíték van rá, hogy a San Pedro rituális használata 1000 évvel időszámításunk elé nyúlik vissza. Még ma is használják az észak-perui curanderok (törzsi gyógyító emberek). Egy CIMORA-nak nevezett italt készítenek belőle, és ceremoniális környezetben megisszák, hogy meghatározzák a páciens betegségének tudatalatti spirituális alapját.